Szakdolgozat/Diplomamunka/TDK témák:

Kedves hallgatók,

Gépi tanulás alapú szövegelemzési alkalmazások kapcsán vállalok szakdolgozat és diplumamunka témavezetést. A kutatás iránt érdeklödő hallgatókat várjuk TDK munkára is és általában van néhány szakmai gyakorlati helyünk is a tanszéken.

A jelentkezések száma miatt, csak olyan hallgatók témavezetését tudom vállalni, akik az alábbi kurzusok közül legalább egyet jelesre teljesítettek:

Ezek a kurzusok nem csak megadják a szükséges alapokat, de az is látszik belőlük, hogy milyen stílusú szakdolgozat/diplomamunka témák lehetségesek. Nálam az adatelemzésen és mesterséges intelligencia-alapú algoritmusok fejlesztésén, kiértékelésén, gyakorlati alkalmazásán van a hangsúly (programozni kell, de nem az a cél).

Szövegbányászat

A szövegbányászat célja, hogy az emberek által írt folyó szöveges adattengerből (weblapok, blogok, céges belső jelentések) automatikusan kiemelje a lényeges információt. Ehhez speciális gépi tanulási (mesterséges intelligencia) megoldásokra van szükség, mint például

Humán-gép interakció

A technológia terjedésével egyre fontosabb, hogy bárki tudjon (számító)gépekkel hatékonyan kommunikálni. A természetes nyelvi (pl. magyar nyelvű) kommunikáció még gyerekcipőben jár, számos nyitott probléma van még, pl.