Jelenlegi hely

Tanári MA Informatikatanár szakképesítés

Informatikatanári rövid ciklusú mesterképzés

Egyes jogszabály által meghatározott korábbi végzettsége alapján 2-5 féléves képzések keretében általános iskolai, illetve középiskolai közismereti informatikatanári képesítés szerezhető.

A mai többciklusú, lineáris felsőoktatási rendszer keretében tanári szakképzettség a tanári mesterszak elvégzésével szerezhető. A tanári mesterszakon belül kerülnek meghirdetésre az egyes - többek között a közoktatási tantárgyaknak megfelelő - szakképzettségek.

A tanári mesterszak képzési ideje 2-5 félév attól függően, hogy egy vagy két szakképzettség megszerzése a cél, illetve hogy a jelentkező milyen korábbi végzettsége alapján kéri felvételét.

Azok számára, akik valamely alapszak elvégzése után nyernek felvételt, és ez a tanári diploma lesz az első mesterképzésben szerzett végzettségük, kötelező két tanári szakképzettség egyidejű megszerzése.

A szak elvégzése tanári mesterfokozatot és okleveles informatikatanár szakképzettséget ad. Ez a mesterfokozat lényegében a régi felsőoktatási képzés informatikatanár egyetemi végzettség megfelelője a mai rendszerben.

Az SZTE TTIK Informatikai Intézete a 2021/2022-es tanévben a következő rövid ciklusú informatikatanári mesterképzésekre fogad felvételizőket:

  • TR2_A: 2018 előtti oklevéllel rendelkező főiskolai számítástechnika tanári szakképzettséget követő középiskolai tanári szakképzettséget adó egy szakos 2 féléves 60 kredites informatikatanári mesterképzés;
  • TR2_B: 2017 utáni oklevéllel rendelkező osztatlan általános iskolai informatikatanári szakképzettséget követő középiskolai tanári szakképzettséget adó egy szakos 2 féléves 60 kredites informatikatanári mesterképzés;
  • TR4: Tanítói szakképzettséget követő általános iskolai tanári szakképzettséget adó egy szakos 4 féléves 120 kredites informatikatanári mesterképzés;
  • TR5. Tanítói szakképzettséget követő középiskolai tanári szakképzettséget adó egy szakos 5 féléves 150 kredites informatikatanári mesterképzés.

 

A képzésre jelentkezhetnek az alábbi végzettségek valamelyikével rendelkezők:

  • informatika alapszak tanári szakiránnyal,
  • bármilyen BSc szak informatikatanári szakiránnyal,
  • gazdaságinformatikus, mérnökinformatikus, programtervező informatikus, informatikus könyvtáros alapképzési szakok, vagy ezeknek megfeleltethető főiskolai, egyetemi végzettség,
  • számítástechnika főiskolai tanár szak,
  • egyéb főiskolai vagy egyetemi szintű (akár eltérő szakos) tanári diplomával, illetve alap- vagy főiskolai szintű képzésben szerzett pedagógus szakképzettséggel rendelkezők, akik a jelentkezést megelőzően a szakra jelentkezéshez előírt 50 kreditértékű szakterületi előtanulmányt végeztek,
  • informatika mesterfokozat.

 

A képzések célja, hogy felkészítse a leendő tanárokat az alábbi feladatok ellátására:

  • az informatika tantárgy oktatása a közoktatás 5-12. évfolyamán, a szakképzésben és a felnőttoktatásban,
  • az informatika tárgyból közép és emelt szinten érettségiztetés,
  • informatikusi középfokú szakképzettségnek megfelelő szakmai tantárgyak oktatása,
  • pedagógiai kutatási és tervezési feladatok megoldása,
  • oktatási információs és kommunikációs technológiák alkalmazásával kapcsolatos fejlesztési feladatok ellátása,
  • tanulmányok doktori képzésben történő folytatása.

A tanári mesterszak pedagógia-pszichológia moduljában a cél olyan tanárok nevelése akik:

  • képesek lépést tartani a tanulás-tanítás kutatásának hazai és nemzetközi eredményeivel, ezeket saját munkájukban értő módon hasznosítani tudják,
  • a megszerzett tapasztalataikat szakmai fórumokon megosztják egymással.

Az informatikai képzést az Informatikai Intézet végzi, míg a tanári mesterség tárgyait a Neveléstudományi Intézet biztosítja.

A rövid ciklusú mesterképzés képzések nappali és kizárólag levelező tagozaton indulnak. egyaránt indul.

Szakleírás

Informatikatanár mesterszak felvételi szabályzata

További információk