Jelenlegi hely

Korábbi versenyek


ACM Programozó verseny 2022

Az ACM programozó verseny helyi fordulójának célja, hogy kiválasszuk, kik képviselik a Szegedi Tudományegyetemet a közép-európai versenyen. A versenyre olyan 3 fős csapatok jelentkezését várjuk, akik szeretnek programozni, érdekes problémákat megoldani és szeretnék összemérni tudásukat diáktársaikkal.

Az ACM verseny során 3 fős csapatoknak kell minél több (algoritmikus) feladatot megoldani, minél rövidebb idő alatt. A feladatok megoldási sorrendje tetszőleges lehet (azt a csapat dönti el), azonban a csapat 3 tagjának egyetlen számítógép áll rendelkezésre, hogy a megoldást C/C++ vagy Java nyelven implementálja. A megoldások automatikusan lesznek kiértékelve, és minden rossz megoldás 20 perc büntetést jelent az adott feladat végső megoldási idejéhez. Az a csapat nyer, amelyik a legtöbb feladatot oldotta meg. Azonos megoldott feladatszám esetében az a csapat végez előrébb, amelyik rövidebb idő alatt oldotta meg a feladatokat.

A verseny feltételei

  • A verseny időpontja: 2022. október 15. (szombat) 10:00-15:00
    • Helyszín: Irinyi géptermek
  • A versenyre 3 fős csapatok nevezhetnek (kevesebben lehetnek, többen nem)
    • A csapat tagjainak az SZTE hallgatóinak kell lennie
  • A csapatok a feladatokat angol nyelven kapják meg
  • Minden csapat számára 1 számítógépet biztosítunk, és csak ezt használhatják a verseny során
    • A számítógépen Linux operációs rendszer lesz
  • A megoldásokat csak C/C++, Java vagy Python nyelven lehet beadni
    • A megfelelő fordító programokat (GCC és Java) biztosítani fogjuk
  • A verseny során az internetet nem lehet használni
  • Továbbá meg kell felelni a ACM versenykiírás feltételeinek. Ebből a két legfontosabb kitétel:
    • A felsőoktatási tanulmányait 2018-ban vagy utána kezdte VAGY
    • 1999-ben vagy utána született.

Jelentkezés

Mivel a verseny támogatása a résztvevő csapatok számától függ, ezért kérték, hogy a helyi fordulóban részt vevő csapatok is legyenek beregisztrálva a rendszerükbe. Ehhez az kell, hogy aki a helyi versenyen részt vesz (minden egyes csapattag külön), az regisztráljon be a https://icpc.global/ oldalra. Ezután majd összeállítjuk a csapatokat a helyi forduló alapján, és hozzáadjuk a magyar versenyhez, ezzel nektek már nem lesz dolgotok.

Jelentkezni az acm @ sed.inf.u-szeged.hu e-mail címre küldött levéllel lehet, ahol a levél tárgya "ACM2022 nevezés" legyen, és a következő adatokat kell megadni a levélben:

  • Csapat neve
  • Csapattagok
    • Neve
    • Szakja
    • e-mail címe

Jelentkezési határidő: 2022. október 13. 23:59

Csapatok

A benevezett csapatok:

Nr. Csapat neve Csapattagok
1. Még mindig itt... Rácz-Komlósi Zénó, Lányi Tibor Kristóf, Csete Balázs
2. Game of threads Somogyi Attila, Varga András Bendegúz, Fábián Bernát
3. Dragon Riders Varga Richárd, Balla Tamás
4. Ker Ambrus Attila, Ördög Csaba
5. WHILE(FALSE) Vaskó Lionel, Varga Zalán, Kulcsár Ákos
6. csapat[3] Péter Gergely Dániel, Nyerges Bálint, Bánhidai Nóra
7. Sárga Zsiguli Erős Bálint, Südi Tamás
8. TryHARD33 Szakács Bence, Koncz Máté, Kozán Alfonz Imre
9. Ada Iles Illés Tamás, Megyeri István
10. Brogrammers Túri Máté, Gibert Ádám, Kovács Máté
11. 3foe2survive Horváth Levente, Szeleczki Bence, Nagy Szilvia Kamilla
12. World peace Köllner Barnabás Zsigmond, Tukacs Patrik, Csehi Roland Álmos
13. Bojler eladó Bernátsky Márton, Olajos Péter Dávid, Takács Balázs


Ha bármi kérdésed van, akkor írj az acm @ sed.inf.u-szeged.hu címre.

 

ACM Programozó verseny 2021

Helyezés Csapat Csapat tagjai Megoldott
feladat
1. Ada Illes Illés Tamás, Megyeri István 6 (1120)
2. #include <creativename.h> Balogh András, Kaposvári Dániel, Krizsán Alex 5 (845)
3. Experimental Mosolygó Balázs József, Horváth János, Juhász Dániel 4 (972)
4. Best effort Kiss Máté Botond, Vándor Norbert Rudolf 2 (519)
5. gcc Cucurbitaceae/Cucurbita.Pepo Imreh Júlia, Kozma Kristóf Bendegúz, Olajos Péter Dávid 1 (36)
6. Inód Francia Csaba, Ágoston Sándor, Guczi Ádám László 1 (76)
7. MissingBrainException Nikli Erik, Kollár Edvárd, Erős Bálint 1 (207)

Az ACM programozó verseny helyi fordulójának célja, hogy kiválasszuk, kik képviselik a Szegedi Tudományegyetemet a közép-európai versenyen. A versenyre olyan 3 fős csapatok jelentkezését várjuk, akik szeretnek programozni, érdekes problémákat megoldani és szeretnék összemérni tudásukat diáktársaikkal.
Az ACM verseny során 3 fős csapatoknak kell minél több (algoritmikus) feladatot megoldani, minél rövidebb idő alatt. A feladatok megoldási sorrendje tetszőleges lehet (azt a csapat dönti el), azonban a csapat 3 tagjának egyetlen számítógép áll rendelkezésre, hogy a megoldást C/C++ vagy Java nyelven implementálja. A megoldások automatikusan lesznek kiértékelve, és minden rossz megoldás 20 perc büntetést jelent az adott feladat végső megoldási idejéhez. Az a csapat nyer, amelyik a legtöbb feladatot oldotta meg. Azonos megoldott feladatszám esetében az a csapat végez előrébb, amelyik rövidebb idő alatt oldotta meg a feladatokat.

A verseny feltételei

  • A verseny időpontja: 2021. október 16. (szombat) 9:00-14:00
    • Helyszín: Irinyi géptermek
  • A hatályos járványügyi előírások betartása
    • A járványügyi szabályok megszegése esetén első esetben figyelmeztetés, második esetben kizárás jár
  • A versenyre 3 fős csapatok nevezhetnek (kevesebben lehetnek, többen nem)
    • A csapat tagjainak az SZTE hallgatóinak kell lennie
  • A csapatok a feladatokat angol nyelven kapják meg
  • Minden csapat számára 1 számítógépet biztosítunk, és csak ezt használhatják a verseny során
    • A számítógépen Linux operációs rendszer lesz
  • A megoldásokat csak C/C++ vagy Java nyelven lehet beadni
    • A megfelelő fordító programokat (GCC és Java) biztosítani fogjuk
  • A verseny során az internetet nem lehet használni
  • Továbbá meg kell felelni a ACM versenykiírás feltételeinek. Ebből a két legfontosabb kitétel:
    • A felsőoktatási tanulmányait 2017-ban vagy utána kezdte VAGY
    • 1998-ben vagy utána született.

Jelentkezés

Mivel a verseny támogatása a résztvevő csapatok számától függ, ezért kérték, hogy a helyi fordulóban részt vevő csapatok is legyenek beregisztrálva a rendszerükbe. Ehhez az kell, hogy aki a helyi versenyen részt vesz (minden egyes csapattag külön), az regisztráljon be a https://icpc.baylor.edu/ oldalra. Ezután majd összeállítjuk a csapatokat a helyi forduló alapján, és hozzáadjuk a magyar versenyhez, ezzel nektek már nem lesz dolgotok.

Jelentkezni az acm @ sed.inf.u-szeged.hu e-mail címre küldött levéllel lehet, ahol a levél tárgya "ACM2021 nevezés" legyen, és a következő adatokat kell megadni a levélben:

  • Csapat neve
  • Csapattagok
    • Neve
    • Szakja
    • e-mail címe
  • Be kell regisztrálni a

Jelentkezési határidő: 2021. október 14. 23:59

Csapatok

A benevezett csapatok:

 

Nr. Csapat neve Csapattagok
1. Best effort Kiss Máté Botond, Vándor Norbert Rudolf
2. Jöttünk, láttunk. Pizza? Rácz-Komlósi Zénó, Lányi Tibor Kristóf, Csete Balázs
3. MissingBrainException Nikli Erik, Kollár Edvárd, Erős Bálint
4. Ada Illes Illés Tamás, Megyeri István
5. Kávéscsésze Sánta Péter, Tisljár Gyula Gábor, Szabó Gergő
6. Inód Francia Csaba, Ágoston Sándor, Guczi Ádám László
7. #inclewd "rule34.c" Balázs-Fülöp Mátyás, Molnár-Ázbé Hunor Michael, Dobos Hunor
8. #include <creativename.h> Balogh András, Kaposvári Dániel, Krizsán Alex
9. #define alexout cout
alexout << "Hello Friendz";
Mihály Pál, Horváth Krisztián, Mészáros Tamás
10. gcc Cucurbitaceae/Cucurbita.Pepo Imreh Júlia, Kozma Kristóf Bendegúz, Olajos Péter Dávid
11. Experimental Mosolygó Balázs József, Horváth János, Juhász Dániel
12. TBD Bellér Roland, Pernyész Bettina
13. GiftedGoats Csíkos Gergő, Sztarek Norbert


Ha bármi kérdésed van, akkor írj az acm @ sed.inf.u-szeged.hu címre.

ACM programozó verseny 2020

Helyezés Csapat Csapat tagjai Megoldott
feladat
1. Petiék Illes Illés Tamás, Kardos Péter, Váradi Endre 5 (1036)
2. Ketyere poronytyok Megyeri István, Szkocsovszki Zsolt, Terhes Balázs 4 (486)
3. Best effort Kiss Máté Botond, Vándor Norbert Rudolf 4 (585)
4. #include<creativename.h> Balogh András, Kaposvári Dániel, Krizsán Alex 3 (474)
5. Maximum 20 karakter Szalai Máté, Gulyás Ádám, Pekár Patrik 1 (113)
6. Metin Fan Club Szvoreny Viktor, Böröc Tamás, Besnyi Botond 0
7. Badgers Bodó Dávid, Baljer Attila 0

Az ACM programozó verseny helyi fordulójának célja, hogy kiválasszuk, kik képviselik a Szegedi Tudományegyetemet a prágai közép-európai versenyen. A versenyre olyan 3 fős csapatok jelentkezését várjuk, akik szeretnek programozni, érdekes problémákat megoldani és szeretnék összemérni tudásukat diáktársaikkal.
Az ACM verseny során 3 fős csapatoknak kell minél több (algoritmikus) feladatot megoldani, minél rövidebb idő alatt. A feladatok megoldási sorrendje tetszőleges lehet (azt a csapat dönti el), azonban a csapat 3 tagjának egyetlen számítógép áll rendelkezésre, hogy a megoldást C/C++ vagy Java nyelven implementálja. A megoldások automatikusan lesznek kiértékelve, és minden rossz megoldás 20 perc büntetést jelent az adott feladat végső megoldási idejéhez. Az a csapat nyer, amelyik a legtöbb feladatot oldotta meg. Azonos megoldott feladatszám esetében az a csapat végez előrébb, amelyik rövidebb idő alatt oldotta meg a feladatokat.

A verseny feltételei

  • A verseny időpontja: 2020. október 30. (péntek) 10:00-15:00
    • Helyszín: Irinyi géptermek
  • A hatályos járványügyi előírások betartása
    • Maszk viselése az egyetemi épületben
    • 1,5 méteres távolság megtartása (csapattagok esetében is)
    • Ezek figyelembe vételével azt tervezzük, hogy egy teremben csak 1 csapat versenyezhet, így a táblát és a kivetítőt használva betarthatóak a szabályok
    • A járványügyi szabályok megszegése esetén első esetben figyelmeztetés, második esetben kizárás jár
  • A versenyre 3 fős csapatok nevezhetnek (kevesebben lehetnek, többen nem)
    • A csapat tagjainak az SZTE hallgatóinak kell lennie
  • A csapatok a feladatokat angol nyelven kapják meg
  • Minden csapat számára 1 számítógépet biztosítunk, és csak ezt használhatják a verseny során
    • A számítógépen Linux operációs rendszer lesz
  • A megoldásokat csak C/C++ vagy Java nyelven lehet beadni
    • A megfelelő fordító programokat (GCC és Java) biztosítani fogjuk
  • A verseny során az internetet nem lehet használni
  • Továbbá meg kell felelni a ACM versenykiírás feltételeinek. Ebből a két legfontosabb kitétel:
    • A felsőoktatási tanulmányait 2016-ban vagy utána kezdte VAGY
    • 1997-ben vagy utána született.

A kialakult helyzet miatt sajnos csak 8 csapat tud részt venni a versenyen hivatalosan, de aki csak kirpóbálná magát vagy érdekli a verseny, de utazni nem szeretne, az is részt vehet nem hivatalosan. Ez azt jelenti, hogy az adott időpontban ők is bekapcsolódhatnak a versenybe távolról, az eredményeik megjelennek a többi eredmény között, de a végeredménybe nem számít be a helyezésük, és rájuk nem vonatkoznak a születési dátumra és a tanulmányokra vonatkozó korlátozás.

Jelentkezés

Mivel a verseny támogatása a résztvevő csapatok számától függ, ezért kérték, hogy a helyi fordulóban részt vevő csapatok is legyenek beregisztrálva a rendszerükbe. Ehhez az kell, hogy aki a helyi versenyen részt vesz (minden egyes csapattag külön), az regisztráljon be a https://icpc.baylor.edu/ oldalra. Ezután majd összeállítjuk a csapatokat a helyi forduló alapján, és hozzáadjuk a magyar versenyhez, ezzel nektek már nem lesz dolgotok.

Jelentkezni az acm @ sed.inf.u-szeged.hu e-mail címre küldött levéllel lehet, ahol a levél tárgya "ACM2020 nevezés" legyen, és a következő adatokat kell megadni a levélben:

  • Csapat neve
  • Csapattagok
    • Neve
    • Szakja
    • e-mail címe
  • Be kell regisztrálni a

Jelentkezési határidő: 2020. október 27. 23:59

Csapatok

A benevezett csapatok:



Nr. Csapat neve Csapattagok Versenyen kívül
1. #include <creativename.h> Balogh András, Kaposvári Dániel, Krizsán Alex  
2. Best effort Kiss Máté Botond, Vándor Norbert Rudolf  
3. Ketyere porontyok Megyeri István, Szkocsovszki Zsolt, Terhes Balázs  
4. Maximum 20 karakter Szalai Máté, Gulyás Ádám, Pekár Patrik  
5. Badgers Bodó Dávid, Baljer Attila  
6. Metin Fan Club Szvoreny Viktor, Böröc Tamás, Besnyi Botond  
7. Petiék Illes Illés Tamás, Kardos Péter, Váradi Endre  


Ha bármi kérdésed van, akkor írj az acm @ sed.inf.u-szeged.hu címre.

 

ACM programozó verseny 2019

Az ACM programozó verseny helyi fordulójának célja, hogy kiválasszuk, kik képviselik a Szegedi Tudományegyetemet a prágai közép-európai versenyen. A versenyre olyan 3 fős csapatok jelentkezését várjuk, akik szeretnek programozni, érdekes problémákat megoldani és szeretnék összemérni tudásukat diáktársaikkal.
Az ACM verseny során 3 fős csapatoknak kell minél több (algoritmikus) feladatot megoldani, minél rövidebb idő alatt. A feladatok megoldási sorrendje tetszőleges lehet (azt a csapat dönti el), azonban a csapat 3 tagjának egyetlen számítógép áll rendelkezésre, hogy a megoldást C/C++ vagy Java nyelven implementálja. A megoldások automatikusan lesznek kiértékelve, és minden rossz megoldás 20 perc büntetést jelent az adott feladat végső megoldási idejéhez. Az a csapat nyer, amelyik a legtöbb feladatot oldotta meg. Azonos megoldott feladatszám esetében az a csapat végez előrébb, amelyik rövidebb idő alatt oldotta meg a feladatokat.

A verseny feltételei

  • A verseny időpontja: 2019. október 18. (péntek) 10:00-15:00
    • Helyszín: Irinyi géptermek
  • A versenyre 3 fős csapatok nevezhetnek (kevesebben lehetnek, többen nem)
    • A csapat tagjainak az SZTE hallgatóinak kell lennie
  • A csapatok a feladatokat angol nyelven kapják meg
  • Minden csapat számára 1 számítógépet biztosítunk, és csak ezt használhatják a verseny során
    • A számítógépen Linux operációs rendszer lesz
  • A megoldásokat csak C/C++ vagy Java nyelven lehet beadni
    • A megfelelő fordító programokat (GCC és Java) biztosítani fogjuk
  • A verseny során az internetet nem lehet használni
  • Továbbá meg kell felelni a ACM versenykiírás feltételeinek. Ebből a két legfontosabb kitétel:
    • A felsőoktatási tanulmányait 2015-ben vagy utána kezdte VAGY
    • 1996-ben vagy utána született.

Jelentkezés

Mivel a verseny támogatása a résztvevő csapatok számától függ, ezért kérték, hogy a helyi fordulóban részt vevő csapatok is legyenek beregisztrálva a rendszerükbe. Ehhez az kell, hogy aki a helyi versenyen részt vesz (minden egyes csapattag külön), az regisztráljon be a https://icpc.baylor.edu/ oldalra. Ezután majd összeállítjuk a csapatokat a helyi forduló alapján, és hozzáadjuk a magyar versenyhez, ezzel nektek már nem lesz dolgotok.

Jelentkezni az acm @ sed.inf.u-szeged.hu e-mail címre küldött levéllel lehet, ahol a levél tárgya "ACM2019 nevezés" legyen, és a következő adatokat kell megadni a levélben:

  • Csapat neve
  • Csapattagok
    • Neve
    • Szakja
    • e-mail címe
  • Be kell regisztrálni a

Jelentkezési határidő: 2019. október 16. 23:59

Csapatok

A benevezett csapatok:

Nr. Csapat neve Csapattagok
1. Rókacsák Ács Koppány, Szántó Balázs, Takács Erik
2. Szimpatikus úriemberek Kovács Ádám, Patocskai Roland, Bodnár Péter Lajos
3. Best effort Vándor Norbert Rudolf, Kiss Máté Botond
4. #include <creativename.h> Balogh András, Kaposvári Dániel, Krizsán Alex
5. Jenő utolsó versenye Dezső Bence, Mészáros Jenő, Dombi Zita
6. TsulaGang Blahut Szabolcs, Bolla Norbert, Szakálos Mátyás
7. GCC - Guy Chick Chick Deutsch Katalin, Fodor Franciska, Király Máté
8. Edd Eddy és Skolem Sipos Balázs, Szkocsovszki Zsolt, Terhes Balázs
9. Beerluck Ilyés Levente, Brnic Miroslav, Eszes Norbert
10. MértisvagyunkMSc-n? Gercsó Márk, Manz Günter Peter, Tóth Krisztián
11. SÖR Balla Tamás, Fekete Máté, Varga Richárd
12. free pizza Ujhelyi Tamás Sándor, Abt Dávid, Pribék Zoltán
13. 3 3.141569dza Világos Viktor, Tóth László, Megyeri István
14. I/O Madarak Kovács Bálint, Járdi Mihály, Tóth Rajmond
15. KaptaHalt Lányi Tibor Kristóf, Rácz-Komlósi Zénó, Csete Balázs
16. Mi, a Khalifa Anyalai Richard, Öhlsläger Tomáš, Sánta Péter
17. C-Vitamin Fenyvesi Ákos, Subotic Marko, Barta Bence
18. NégElek Kardos Péter, Ságodi Zoltán, Váradi Endre Tamás
19. Boom De Yada Iles Illés Tamás, Rigó Edvárd
20. *nullptr Horváth János, Barát Aszparuh Zoltán, Mohos Bálint


Ha bármi kérdésed van, akkor írj az acm @ sed.inf.u-szeged.hu címre.

 

ACM programozó verseny 2018

Helyezés Csapat Csapat tagjai Megoldott feladat
1. szKvAD Juhász Dániel, Mester Abigél, Mátéffy Kristóf 6 (551)
2. shameless Dezső Bence, Heinc Emília, Mészáros Jenő 6 (615)
3. MértisvagyunkMSc-n? Gercsó Márk, Manz Günter Peter, Tóth Krisztián 6 (981)
4. Deus ex Masina Géczi Dániel, Géczi Péter, Oláh Tamás 5 (280)
5. #include <creativename.h> Balogh András, Kaposvári Dániel, Krizsán Alex 5 (423)
6. Boom De Yada Iles Illés Tamás, Iles Ferenc 5 (887)
7. #eredetilegFreePizzalettvolna Boros Gyevi Ádám, Szkocsovszki Zsolt, Terhes Balázs 4 (264)
8. *nullptr Horváth János, Ormos Gábor Attila 4 (332)
9. localhost Török Gergő, Bagó Soós Patrik, Koplándi Péter 4 (413)
10. 2B || !2B Hamkó Beatrix, Tóth Botond, Vetráb Mercedes 4 (503)
11. return weWin(); Szüts Benjamin, Baljer Attila, Farkas Sándor 4 (676)
12. Best effort Bárány Bence, Kiss Máté Botond, Vándor Norbert Rudolf 4 (742)
13. C-Vitamin Csuvik Viktor, Subotic Marko, Barta Bence 4 (873)
14. Guess We'll Die Bartus Patrik, Sindel Szabolcs, Balla Tamás 3 (240)
15. root @ server: Balogh Bence, Varga Attila, Göbölyös Dávid 3 (297)
16. Gateway to Hell Járó Ádám, Tisza Olivér, Borda Ádám 3 (479)
17. montenegro Sabic Dániel, Sevic Ivan, Takács Igor 3 (573)
18. Palpatine did nothing wrong Hock Dávid, Horváth Gergő, Kovács Dániel 3 (652)
19. aHR0cHM6Ly9iaXQubHkvMTlxT2xtSg Rákóczi Márk, Illés Botond Balázs, Hevesi Milán 2 (239)
20. Metin Fan Club Böröc Tamás, Veres-Lakos Zsombor, Szvoreny Viktor 2 (313)
21. free(pizza); Kolozsi István Zoltán, Cséplő Gergely, Szűcs Máté 1 (36)
22. Mi, a Kalifa Anyalai Richard, Öhlsläger Tomáš 1 (72)
+1 AgeOverflowException Danner Gábor 8 (1161)

Az ACM programozó verseny helyi fordulójának célja, hogy kiválasszuk, kik képviselik a Szegedi Tudományegyetemet a prágai közép-európai versenyen. A versenyre olyan 3 fős csapatok jelentkezését várjuk, akik szeretnek programozni, érdekes problémákat megoldani és szeretnék összemérni tudásukat diáktársaikkal.
Az ACM verseny során 3 fős csapatoknak kell minél több (algoritmikus) feladatot megoldani, minél rövidebb idő alatt. A feladatok megoldási sorrendje tetszőleges lehet (azt a csapat dönti el), azonban a csapat 3 tagjának egyetlen számítógép áll rendelkezésre, hogy a megoldást C/C++ vagy Java nyelven implementálja. A megoldások automatikusan lesznek kiértékelve, és minden rossz megoldás 20 perc büntetést jelent az adott feladat végső megoldási idejéhez. Az a csapat nyer, amelyik a legtöbb feladatot oldotta meg. Azonos megoldott feladatszám esetében az a csapat végez előrébb, amelyik rövidebb idő alatt oldotta meg a feladatokat.

A verseny feltételei

  • A verseny időpontja: 2018. október 12. (péntek) 10:00-15:00
    • Helyszín: Irinyi géptermek
  • A versenyre 3 fős csapatok nevezhetnek (kevesebben lehetnek, többen nem)
    • A csapat tagjainak az SZTE hallgatóinak kell lennie
  • A csapatok a feladatokat angol nyelven kapják meg
  • Minden csapat számára 1 számítógépet biztosítunk, és csak ezt használhatják a verseny során
    • A számítógépen Linux operációs rendszer lesz
  • A megoldásokat csak C/C++ vagy Java nyelven lehet beadni
    • A megfelelő fordító programokat (GCC és Java) biztosítani fogjuk
  • A verseny során az internetet nem lehet használni
  • Továbbá meg kell felelni a ACM versenykiírás feltételeinek. Ebből a két legfontosabb kitétel:
    • A felsőoktatási tanulmányait 2014-ben vagy utána kezdte VAGY
    • 1995-ben vagy utána született.

Jelentkezés

Jelentkezni az acm @ sed.inf.u-szeged.hu e-mail címre küldött levéllel lehet, ahol a levél tárgya "ACM2018 nevezés" legyen, és a következő adatokat kell megadni a levélben:

  • Csapat neve
  • Csapattagok
    • Neve
    • Szakja
    • e-mail címe

Jelentkezési határidő: 2018. október 10. 23:59

Csapatok

A benevezett csapatok:

Nr. Csapat neve Csapattagok
1. shameless Dezső Bence, Heinc Emília, Mészáros Jenő
2. 2B || !2B Hamkó Beatrix, Tóth Botond, Vetráb Mercedes
3. #include <creativename.h> Balogh András, Kaposvári Dániel, Krizsán Alex
4. Deus ex Masina Géczi Dániel, Géczi Péter, Oláh Tamás
5. root @ server: Balogh Bence, Varga Attila, Göbölyös Dávid
6. montenegro Sabic Dániel, Sevic Ivan, Takács Igor
7. aHR0cHM6Ly9iaXQubHkvMTlxT2xtSg Rákóczi Márk, Illés Botond Balázs, Hevesi Milán
8. localhost Török Gergő, Bagó Soós Patrik, Koplándi Péter
9. szKvAD Juhász Dániel, Mester Abigél, Mátéffy Kristóf
10. Boom De Yada Iles Illés Tamás, Iles Ferenc
11. free(pizza); Kolozsi István Zoltán, Cséplő Gergely, Szűcs Máté
12. Palpatine did nothing wrong Hock Dávid, Horváth Gergő, Kovács Dániel
13. MértisvagyunkMSc-n? Gercsó Márk, Manz Günter Peter, Tóth Krisztián
14. Best effort Bárány Bence, Kiss Máté Botond, Vándor Norbert Rudolf
15. Gateway to Hell Járó Ádám, Tisza Olivér, Borda Ádám
16. #eredetilegFreePizzalettvolna Boros Gyevi Ádám, Szkocsovszki Zsolt, Terhes Balázs
17. Metin Fan Club Böröc Tamás, Veres-Lakos Zsombor, Szvoreny Viktor
18. Guess We'll Die Bartus Patrik, Sindel Szabolcs, Balla Tamás
19. C-Vitamin Csuvik Viktor, Subotic Marko, Barta Bence
20. *nullptr Horváth János, Ormos Gábor Attila
21. return weWin(); Szüts Benjamin, Baljer Attila, Farkas Sándor
22. Mi, a Kalifa Anyalai Richard, Öhlsläger Tomáš
+1 AgeOverflowException Danner Gábor


Ha bármi kérdésed van, akkor írj az acm @ sed.inf.u-szeged.hu címre.


 

ACM programozó verseny 2017

Helyezés Csapat Csapat tagjai Megoldott feladat
1. MsC++ Bánkeszi Ádám, Hirling Dominik, Ábel Szkalisity 3 (11:04)
2. RÁK Tokic Rudolf, Molnár Ádám, Mátéffy Kristóf 3 (11:44)
3. '); DROP TABLE *; -- Timár Gábor, Kálmán Ferenc 2 (5:57)
4. Sorstalanság Szamosvölgyi Zsolt, Váradi Endre 2 (8:30)
5. Matató Ménkű Dezső Bence, Kocsár Máté, Mészáros Jenő 2 (9:45)
6. Team Free Pizza Boros Gyevi Ádám, Szkocsovszki Zsolt, Terhes Balázs 1 (3:26)
7. SHR EAX, 1 Heinc Emília, Géczi Dániel, Gercsó Márk 1 (5:35)
8. It's ON Bozóki Viktor, Ambrus Péter, Nagygyörgy Bence 1 (5:39)
9. ACM-Ojee Pintér Ádám, Tóth Krisztián, Kovács Márk 0
Axolotl Bársony Daniella, Imhof Zsófia, Kutas Márton 0
ByteMe Fekete Gergely, Sári Gábor 0
Fatál Error Georgieviczh Dóra, Tisza Olivér, Király Máté 0
Kezdők Bodnár Dániel, Gera Zoltán, Oláh Alex 0
Suck My Disk Kapitány Tamás, Papilion Dániel, Fokin Valentin 0

Az ACM programozó verseny helyi fordulójának célja, hogy kiválasszuk, kik képviselik az Szegedi Tudományegyetemet a zágrábi közép-európai versenyen. A versenyre olyan 3 fős csapatok jelentkezését várjuk, akik szeretnek programozni, érdekes problémákat megoldani és szeretnék összemérni tudásukat diáktársaikkal.
Az ACM verseny során 3 fős csapatoknak kell minél több (algoritmikus) feladatot megoldani minél rövidebb idő alatt. A feladatok megoldási sorrendje tetszőleges lehet (azt a csapat dönti el), azonban a csapat 3 tagjának egyetlen számítógép áll rendelkezésre, hogy a megoldást C/C++ vagy Java nyelven implementálja. A megoldások automatikusan lesznek kiértékelve, és minden rossz megoldás 20 perc büntetést jelent az adott feladat végső megoldási idejéhez. Az a csapat nyer, amelyik a legtöbb feladatot oldotta meg. Azonos megoldott feladatszám esetében az a csapat végez előrébb, amelyik rövidebb idő alatt oldotta meg a feladatokat.

A verseny feltételei

  • A verseny időpontja: 2017. október 13. (péntek) 10:00-15:00
    • Helyszín: Irinyi géptermek
  • A versenyre 3 fős csapatok nevezhetnek (kevesebben lehetnek, többen nem)
    • A csapat tagjainak az SZTE hallgatóinak kell lennie
  • A csapatok a feladatokat angol nyelven kapják meg
  • Minden csapat számára 1 számítógépet biztosítunk, és csak ezt használhatják a verseny során
    • A számítógépen Linux operációs rendszer lesz
  • A megoldásokat csak C/C++ vagy Java nyelven lehet beadni
    • A megfelelő fordító programokat (GCC és Java) biztosítani fogjuk
  • A verseny során az internetet nem lehet használni
  • Továbbá meg kell felelni a ACM versenykiírás feltételeinek. Ebből a két legfontosabb kitétel:
    • A felsőoktatási tanulmányait 2013-ban vagy utána kezdte.
    • 1994-ben vagy utána született.

Jelentkezés

Jelentkezni az acm @ sed.inf.u-szeged.hu e-mail címre küldött levéllel lehet, ahol a levél tárgya "ACM2017 nevezés" legyen, és a következő adatokat kell megadni a levélben:

  • Csapat neve
  • Csapattagok
    • Neve
    • Szakja
    • e-mail címe

Jelentkezési határidő: 2017. október 11. 23:59

 

További versenyrészvételek

Emellett ennek, illetve a januárban megrendezésre kerülő SEDCUP versenynek az eredménye alapján lesz kiválasztva az a csapat, amelyik képviselheti az egyetemet az erdélyi Sapientia-ECN programozói versenyen.

Csapatok

A benevezett csapatok:

Nr. Csapat neve Csapattagok
1. RÁK Tokic Rudolf, Molnár Ádám, Mátéffy Kristóf
2. Team Free Pizza Boros Gyevi Ádám, Szkocsovszki Zsolt, Terhes Balázs
3. It's ON Bozóki Viktor, Ambrus Péter, Nagygyörgy Bence
4. Suck My Disk Kapitány Tamás, Papilion Dániel, Fokin Valentin
5. ByteMe Fekete Gergely, Sári Gábor
6. SHR EAX, 1 Heinc Emília, Géczi Dániel, Gercsó Márk
7. ACM-Ojee Pintér Ádám, Tóth Krisztián, Kovács Márk
8. Matató Ménkű Dezső Bence, Kocsár Máté, Mészáros Jenő
9. MsC++ Bánkeszi Ádám, Hirling Dominik, Ábel Szkalisity
10. Kezdők Bodnár Dániel, Gera Zoltán, Oláh Alex
11. Axolotl Bársony Daniella, Imhof Zsófia, Kutas Márton
12. Sorstalanság Szamosvölgyi Zsolt, Váradi Endre
13. Fatál Error Georgieviczh Dóra, Tisza Olivér, Király Máté
14. '); DROP TABLE *; -- Timár Gábor, Kálmán Ferenc


Ha bármi kérdésed van, akkor írj az acm @ sed.inf.u-szeged.hu címre.


 

ACM programozó verseny 2016

Helyezés Csapat Csapat tagjai Megoldott feladat
0. Vének Tanácsa* Danner Gábor 11
1. Esz-ek Somogyvári Kristóf, Szarka Alex, Szkalisity Ábel 10
2. Harmadik Mátéffy Kristóf, Molnár Ádám, Tokic Rudolf 7
3. PPAP Heinc Emília, Géczi Dániel Csanád, Gercsó Márk 6
4. <map> Csuvik Viktor, Kocsár Máté, Mészáros Jenő 5
5. AnToNo Bors Noémi, Kopasz Tamás, Körmöczi Andor 3
6. printf is coming Gruber Adrián, Szórád Ádám, Varga Zoltán 2
7. JackDugósÁjfónHét Debreceni Ádám István, Fekete Zsolt, Herman Ferenc 0
#VALUE! Kovács Márk, Pintér Ádám, Tóth Krisztián

* A Vének Tanácsa versenyen kívüliként szerepelt, és az eredménye nem számít bele a végső sorrendbe.

 

Az ACM programozó verseny helyi fordulójának célja, hogy kiválasszuk, hogy kik képviselik az Szegedi Tudományegyetemet a zágrábi közép-európai versenyen. A versenyre olyan 3 fős csapatok jelentkezését várjuk, akik szeretnek programozni, érdekes problémákat megoldani és szeretnék összemérni tudásukat diáktársaikkal.
Az ACM verseny során a 3 fős csapatoknak kell minél több (algoritmikus) feladatot megoldani minél rövidebb idő alatt. A feladatok megoldási sorrendje tetszőleges lehet (azt a csapat dönti el), azonban a csapat 3 tagjának egyetlen számítógép áll rendelkezésre, hogy a megoldást C/C++ vagy Java nyelven implementálja. A megoldások automatikusan lesznek kiértékelve, és minden rossz megoldás 20 perc büntetést jelent az adott feladat végső megoldási idejéhez. Az a csapat nyer, amelyik a legtöbb feladatot oldotta meg. Azonos megoldott feladatszám esetében az a csapat végez előrébb, amelyik rövidebb idő alatt oldotta meg a feladatokat.

A verseny feltételei

  • A verseny időpontja: 2016. október 14. (péntek) 10:00-15:00
    • Helyszín: Irinyi 223-as és 224-es termek
  • A versenyre 3 fős csapatok nevezhetnek (kevesebben lehetnek, többen nem)
    • A csapat tagjainak az SZTE hallgatóinak kell lennie
  • A csapatok a feladatokat angol nyelven kapják meg
  • Minden csapat számára 1 számítógépet biztosítunk, és csak ezt használhatják a verseny során
    • A számítógépen Linux operációs rendszer lesz
  • A megoldásokat csak C/C++ vagy Java nyelven lehet beadni
    • A megfelelő fordító programokat (GCC és Java) biztosítani fogjuk
  • A verseny során az internetet nem lehet használni
  • Továbbá meg kell felelni a ACM versenykiírás feltételeinek. Ebből a két legfontosabb kitétel:
    • A felsőoktatási tanulmányait 2012-ben vagy utána kezdte.
    • 1993-ban vagy utána született.

Jelentkezés

Jelentkezni az acm @ sed.inf.u-szeged.hu e-mail címre küldött levéllel lehet, ahol a levél tárgya "ACM2016 nevezés" legyen, és a következő adatokat kell megadni a levélben:

  • Csapat neve
  • Csapattagok
    • Neve
    • Szakja
    • e-mail címe

Jelentkezési határidő: 2016. október 11. 23:59

 

További versenyrészvételek

Emellett ennek, illetve a januárban megrendezésre kerülő SEDCUP versenynek az eredménye alapján lesz kiválasztva az a csapat, amelyik képviselheti az egyetemet az erdélyi Sapientia-ECN programozói versenyen.

Csapatok

A benevezett csapatok:

Nr. Csapat neve Csapattagok
1. #VALUE! Kovács Márk, Pintér Ádám, Tóth Krisztián
2. Harmadik Mátéffy Kristóf, Molnár Ádám, Tokic Rudolf
3. Esz-ek Somogyvári Kristóf, Szarka Alex, Szkalisity Ábel
4. AnToNo Bors Noémi, Kopasz Tamás, Körmöczi Andor
5. JackDugósÁjfónHét Debreceni Ádám István, Fekete Zsolt, Herman Ferenc
6. PPAP Heinc Emília, Géczi Dániel Csanád, Gercsó Márk
7. printf is coming Gruber Adrián, Szórád Ádám, Varga Zoltán
8. <map> Csuvik Viktor, Kocsár Máté, Mészáros Jenő
+1 Vének Tanácsa Danner Gábor


Ha bármi kérdésed van, akkor írj az acm @ sed.inf.u-szeged.hu címre.


ACM programozó verseny 2015

Helyezés Csapat Neve Csapat tagjai Megoldott feladatok száma
1.  Csolution Somogyvári Kristóf, Szkalisity Ábel, Zombori Dániel 9
2. *p Erdősi Dorottya, Gelle Kitti, Szabó Éva 7
3. Need for Code Dzadik Deniel, Lehoczki Balázs, Serfőző Péter 6 (15:23)
4. BITs Please Cser Lajos, Kiss Tibor, Nagy Tamás 6 (17:21)
5. Lord Of The Ocean Tóth Sándor Ádám 4
6. Eötvös++ Bálint Karola, Gera Imre, Karácsonyi Ágnes 3
7. T-REXception Bodó István, Kicsi András, Lékó Gábor 2
DRY - Don't Repeat Yourself Radics Péter, Weszelovszky Gábor
A szabad bölcsészet fiai! Boros Róbert, Földi Dominik, Kaslik Denisz

Az ACM programozó verseny helyi fordulójának célja, hogy kiválasszuk, hogy kik képviselik az Szegedi Tudományegyetemet a zágrábi közép-európai versenyen. A versenyre olyan 3 fős csapatok jelentkezését várjuk, akik szeretnek programozni, érdekes problémákat megoldani és szeretnék összemérni tudásukat diáktársaikkal.
Az ACM verseny során a 3 fős csapatoknak kell minél több (algoritmikus) feladatot megoldani minél rövidebb idő alatt. A feladatok megoldási sorrendje tetszőleges lehet (azt a csapat dönti el), azonban a csapat 3 tagjának egyetlen számítógép áll rendelkezésre, hogy a megoldást C/C++ vagy Java nyelven implementálja. A megoldások automatikusan lesznek kiértékelve, és minden rossz megoldás 20 perc büntetést jelent az adott feladat végső megoldási idejéhez. Az a csapat nyer, amelyik a legtöbb feladatot oldotta meg. Azonos megoldott feladatszám esetében az a csapat végez előrébb, amelyik rövidebb idő alatt oldotta meg a feladatokat.

A verseny feltételei

  • A verseny időpontja: 2015. október 9. (péntek) 10:00-15:00
    • Helyszín: Irinyi 225-ös és 226-os termek
  • A versenyre 3 fős csapatok nevezhetnek (kevesebben lehetnek, többen nem)
    • A csapat tagjainak az SZTE hallgatóinak kell lennie
  • A csapatok a feladatokat angol nyelven kapják meg
  • Minden csapat számára 1 számítógépet biztosítunk, és csak ezt használhatják a verseny során
    • A számítógépen Linux operációs rendszer lesz
  • A megoldásokat csak C/C++ vagy Java nyelven lehet beadni
    • A megfelelő fordító programokat (GCC és Java) biztosítani fogjuk
  • A verseny során az internetet nem lehet használni

Jelentkezés

Jelentkezni az acm @ sed.inf.u-szeged.hu e-mail címre küldött levéllel lehet, ahol a levél tárgya "ACM2015 nevezés" legyen, és a következő adatokat kell megadni a levélben:

  • Csapat neve
  • Csapattagok
    • Neve
    • Szakja
    • e-mail címe

Jelentkezési határidő: 2015. október 7. 12:00

Csapatok

A benevezett csapatok:

Nr. Csapat neve Csapattagok
1. A szabad bölcsészet fiai! Boros Róbert, Földi Dominik, Kaslik Denisz
2. Csolution Somogyvári Kristóf, Szkalisity Ábel, Zombori Dániel
3. Need for Code Dzadik Deniel, Lehoczki Balázs, Serfőző Péter
4. T-REXception Bodó István, Kicsi András, Lékó Gábor
5. BITs Please Cser Lajos, Kiss Tibor, Nagy Tamás
6. *p Erdősi Dorottya, Gelle Kitti, Szabó Éva
7. Eötvös++ Bálint Karola, Gera Imre, Karácsonyi Ágnes
8. Lord Of The Ocean Tóth Sándor Ádám
9. DRY - Don't Repeat Yourself Radics Péter, Weszelovszky Gábor


Ha bármi kérdésed van, akkor írj az acm @ sed.inf.u-szeged.hu címre.


 

 


ACM programozó verseny 2014


Eredmény


Helyezés Csapat neve Csapat tagjai Megoldott feladatok száma Időeredmény
I. #include <csolution> Farkas József, Somogyvári Kristóf, Wiandt Zsófia 5 746
II. select * from bar where name = "beer" Dusnoki Attila, Gyimesi Gábor, Gyimesi Péter 5 831
III. Let the Game Begin Kopasz Tamás, Vrbaski Ivan, Körmöczi Andor 3 384


Általános

Az ACM programozó verseny helyi fordulójának célja, hogy kiválasszuk, hogy kik képviselik az Szegedi Tudományegyetemet a krakkói közép-európai versenyen. A versenyre olyan 3 fős csapatok jelentkezését várjuk, akik szeretnek programozni, érdekes problémákat megoldani és szeretnék összemérni tudásukat diáktársaikkal.
Az ACM verseny során a 3 fős csapatoknak kell minél több (algoritmikus) feladatot megoldani minél rövidebb idő alatt. A feladatok megoldási sorrendje tetszőleges lehet (azt a csapat dönti el), azonban a csapat 3 tagjának egyetlen számítógép áll rendelkezésre, hogy a megoldást C/C++ vagy Java nyelven implementálja. A megoldások automatikusan lesznek kiértékelve, és minden rossz megoldás 20 perc büntetést jelent az adott feladat végső megoldási idejéhez. Az a csapat nyer, amelyik a legtöbb feladatot oldotta meg. Azonos megoldott feladatszám esetében az a csapat végez előrébb, amelyik rövidebb idő alatt oldotta meg a feladatokat.

A verseny feltételei

  • A verseny időpontja: 2014. Október 17. (péntek) 10:00-15:00
    • Helyszín: Irinyi 224-es terem
  • A versenyre 3 fős csapatok nevezhetnek (kevesebben lehetnek, többen nem)
    • A csapat tagjainak az SZTE hallgatóinak kell lennie
  • A csapatok a feladatokat angol nyelven kapják meg
  • Minden csapat számára 1 számítógépet biztosítunk, és csak ezt használhatják a verseny során
    • A számítógépen Linux operációs rendszer lesz
  • A megoldásokat csak C/C++ vagy Java nyelven lehet beadni
    • A megfelelő fordító programokat (GCC és Java) biztosítani fogjuk
  • A verseny során az internetet nem lehet használni

Jelentkezés

Jelentkezni a siket@inf.u-szeged.hu e-mail címre küldött levéllel lehet, ahol a levél tárgya ACM2014 legyen, és a következő adatokat kell megadni a levélben:

  • Csapat neve
  • Csapattagok
    • Neve
    • Szakja
    • e-mail címe

Jelentkezési határidő: 2014. október 13.

Csapatok

A benevezett csapatok:

Nr. Csapat neve Csapattagok
1. Let the Game Begin Kopasz Tamás, Vrbaski Ivan, Körmöczi Andor
2. select * from bar where name = "beer" Dusnoki Attila, Gyimesi Gábor, Gyimesi Péter
3. Timelimit Szatmári Zsófia, Fazekas Viktor, Hornyák Ádám Zsolt
4. NextGeneration Viszkok Tamás, Zakor Tamás, Jantyik Tamás
5. #include <csolution> Farkas József, Somogyvári Kristóf, Wiandt Zsófia
6. Görbebögre Gelle Kitti, Nagy Bence, Üveges László
7. Perpetuum Mobile Sereg Földi Dominik, Boros Róbert, Miklós Attila
8. ConcreteCarrots Babák Zoltán, Pilán Ádám György, Tömördi Péter
9. Need for Code Serfőző Péter, Gosztolya Péter, Lehoczki Balázs
10. NullPointerException Bánkeszi Ádám, Erdélyi Gábor, Szkalisity Ábel
11. Crackolók Patai Ádám, Németh Márton, Fodor józsef Felicián
12. Brainstorming Erdősi Dorottya, Cser Lajos, Nagy Tamás
13. Beer++ Radics Péter, Harkai Tamás, Szendrei Dávid
+1. for the lulz Danner Gábor


Ha bármi kérdésed van, akkor írj a siket@inf.u-szeged.hu címre.