A flip-flop tervezésének különböző megközelítései vannak. Például, ha valamilyen módon létrehozunk egy nagyon rövid impulzust az órajel felmenő élénél, akkor ezt az impulzust betáplálhatjuk egy D-tárolóba. Ez egy ténylegesen alkalmazott megoldás, a fenti ábrán egy ilyen áramkört láthatunk. Első pillanatban úgy tűnhet, hogy az ÉS kapu kimenete mindig 0, mivel bármely jelnek 0 az ÉS kapcsolata a saját ellentetjével, de a helyzet ennél kicsit bonyolultabb. Az inverternek van egy pici, de nem 0 késleltetési ideje, és ez a késleltetés az, amely az áramkört megdolgoztatja.
Tegyük fel, hogy négy ponton mérjük a feszültséget, legyen ez a, b, c és d. A bemenő jel, amit az a-n mérünk, egy hosszú órajelimpulzus, amint azt a második ábra mutatja az alsó sorban. A b jel fölötte van. Megjegyezzük, hogy ez a jel invertált, és egy kicsit késleltetett, a késleltetés tipikusan néhány ns attól függően, hogy milyen típusú invertert használunk. A c jel szintén késleltetve van, de csak a jel terjedési idejével (ez a fény terjedési sebessége). Ha a fizikai távolság az a és c között például 20 mikron, a késleltetési idő 0,0001 ns, ami elhagyható az inverteren való áthaladás késleltetéséhez képest. Így minden szándék és cél tekintetében a c-nél lévő jel ugyanolyan jó, mint az a-nál levő eredeti jel.
Amikor az ÉS kapuban a b és c bemeneteket egybe ÉS-eljük, az eredmény egy rövid impulzuslökés, amint azt a második ábra mutatja, ahol az impulzusnak a szélessége ∆, ami megegyezik az inverter kapu késleltetésével, tipikusan 5 ns vagy kisebb. Az ÉS kapu kimenete éppen ilyen impulzus, a kapu késleltetésével eltolva, ahogy a második ábra tetején látható. Ez az eltolási idő pontosan azt jelenti, hogy a D-tároló az órajel felemelkedő éle után egy fix késleltetéssel később aktiválódik, de ez nincs hatással a pulzus szélességére.