Kik és hogyan jelentkezhetnek?
A tábor minden magyarországi és határon túli középiskolás számára nyitva áll.
Középiskolásoknak
2024. augusztus 21-23. - Szeged
A Szegedi Tudományegyetem, Természettudományi és Informatikai Karának Informatikai Intézete 3 napos Mesterséges intelligencia nyári tábort szervez középiskolásoknak és tanáraiknak. Ha jelentkezel és bekerülsz a kiválasztottak közé, akkor egy társaddal és kísérő tanárotokkal kézzelfogható tudásra tehettek szert, mely segít megérteni ezt a mindenki által használt, de csak kevesek által értett területet.
A 3 nap alatt számos érdekes előadáson vehettek részt, ahol a SZTE TTIK mesterséges intelligencia kutatói és a területen dolgozó szakemberek közérthetően magyarázzák el mi is az a mesterséges intelligencia, a ChatGPT, a Dall-E és merre is tart ez a tudomány. Az előadások mellett workshopokon kézzelfogható példákon keresztül ismerkedhetsz meg a mesterséges intelligencia programozásának alapjaival, valamint belekóstolhatsz a SZTE TTIK mesterséges intelligencia képzésébe.
A K&H Bank, Magyarország egyik vezető pénzintézete, amely országszerte közel 4000 dolgozót foglalkoztat. IT területén olyan innovációk válnak valósággá, mint bankolás Kate-tel, az ország egyetlen hangalapú digitális pénzügyi asszisztensével! A K&H IT egy igazi kreatív központ, amely a legmodernebb IT eszközökkel és technológiákkal van felszerelve, speciális csapatokkal együttműködve, a projektek széles skáláján. Itt lehetőséged van kísérletezni, fejlődni és sikereket elérni.